💸 Élvezd a hihetetlen kedvezményeket és előnyöket, beleértve a karácsonyi utalványainkat 🎅🎁 Kezdd el a megtakarítást most! 💰
IDÉN ELMARAD ÉS CSAK 2023-BAN INDUL A KÜLFÖLDI NYELVTANULÁSI PROGRAM
FIGYELEM: A koronavírus-világjárvány következtében még mindig fennálló bizonytalanságok miatt Magyarország kormánya úgy döntött, hogy egy évvel elhalasztja a Külföldi Nyelvtanulási Program indítását. Ennek megfelelően a Programra való pályázási folyamat 2022-ben nem kezdődik el, arra 2023-ban lesz lehetőség.
Külföldi Nyelvtanulási Program a Sprachcaffe-val
A Sprachcaffe 2023-ben is részt vesz az ingyenes nyelvi tábort biztosító, Külföldi Nyelvtanulási Programon, amelynek célja, hogy a diákok külföldre utazva, élményszerűen tanuljanak idegen nyelveket. Idén is Ausztria, az Egyesült Királyság, Franciaország, Írország, Málta és Németország várja nyelvi kalandokra a fiatal tanulókat. A nyelvi tábor egy erőteljes lépést jelenthet a sikeres nyelvvizsga felé, mindezt pedig utazva, kalandos formában. Jelentkezz te is időben!
A Külföldi Nyelvtanulási Programban (KNYP) gimnáziumi, szakgimnáziumi és technikumi, valamint a 11. évfolyamos gimnáziumi és szakgimnáziumi, továbbá a technikumi 11. vagy 12. évfolyamos tanulók vehetnek részt. A kéthetes külföldi tanfolyamon angol, francia és német nyelveket sajátíthatnak el, egyéni vagy csoportos formában. A Program keretében a tervezett kiutazásokra előreláthatóan 2023 nyarán kerülne sor, amelyen a köznevelési adatok alapján nagyságrendileg 150 ezer tanuló jogosult részt venni.
A nyelvi képzés időtartama 10 tanítási nap, amelynek keretében a tanuló összesen legalább 40 tanórányi időtartamban részesül nyelvi oktatásban. A fogadó nyelviskola vagy az érintett partneriskola további nyelvi fejlesztést, tanórán kívüli szabadidős tevékenységeket tarthat. Az elszállásolás családoknál vagy kortársakkal együtt kollégiumban történik, ami újabb lehetőséget teremt a nyelv elsajátítására. A nyelviskolák az újrakezdőtől a felsőfokú szintig ajánlanak tanfolyamokat. A szintfelmérést a fogadó nyelviskola végzi, tehát az a cél, hogy mindenki a megfelelő nyelvi szinten, lehetőség szerint sokszínű, soknemzetiségű csoportban tanulja az idegen nyelvet.
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI) megbízásából a program megvalósítását a Tempus Közalapítvány végzi.
Bővebb információkat a Külföldi Nyelvtanulási Program hivatalos honlapján találhatsz: https://www.knyp.hu/hu/knyp
Egyéni pályázás
Az egyéni tanulmányutat választók esetében a pályázó tanuló - és szülei - feladata a kurzus kiválasztása, az utazás megszervezése, a biztosítások megkötése. Az utazás is egyénileg, felnőtt kísérete nélkül történik.
Csoportos pályázás
Csoportos tanulmányutat a köznevelési vagy szakképző intézmények, vagy azok fenntartói szervezhetnek a jogosult tanulóik számára. A csoportot minden esetben nyelvtudással rendelkező, hazai tanár(ok) kíséri(k) az utazás és a kint tartózkodás során. A pályázatot az intézmény nyújtja be.
Pályázz most!
A Külföldi Nyelvtanulási Program hivatalos oldalán lehet pályázni. Válaszd a listából a Sprachcaffe egyéni azonosítóval ellátott kurzuscsomagjait és jelentkezz!
Pályázom
A gomb a Külföldi Nyelvtanulási Program hivatalos honlapjára vezet, a rendszer használata csak regisztrált felhasználóként lehetséges. Válaszd a listából a Sprachcaffe egyéni azonosítóval ellátott kurzuscsomagjait. A https://www.knyp.hu/hu/knyp/tudastar oldalon minden kérdésre választ kapsz, és lépésről lépésre végig vezet a pályázás folyamatán. Az online pályázati felület várható nyitásának dátuma: 2023.
Gyakran Ismételt Kérdések
Hogyan lehet jelentkezni a programra?
Jelentkezni online a Külföldi Nyelvtanulási Program hivatalos oldalán keresztül lehet a https://www.knyp.hu/hu/knyp/palyazom címen. A rendszer használata csak regisztrált felhasználóként lehetséges. Az alábbi linken a pályázáshoz szükséges tudnivalókat találod, amely lépésről lépésre végig vezet a pályázás folyamatán: https://www.knyp.hu/hu/knyp/tudastar
Mely tanulók vehetnek részt a Külföldi Nyelvtanulási Programon?
A Külföldi Nyelvtanulási Programban a 2021/2022-es tanévben a 9. évfolyamos gimnáziumi, szakgimnáziumi és technikumi, valamint a 11. évfolyamos gimnáziumi és szakgimnáziumi, továbbá a technikumi 11. vagy 12. évfolyamos tanulók jogosultak alanyi jogon részt venni pályázat útján. A Külföldi Nyelvtanulási Program szempontjából a 9. évfolyamos nyelvi előkészítőn, két tannyelvű előkészítőn, illetve az Arany János Tehetségprogram keretében tanulók is 9. évfolyamos tanulónak minősülnek, és részt vehetnek a külföldi nyelvi képzésben. A tanuló határozhatja meg, hogy melyik 9. évfolyamon kívánja a támogatást felhasználni.
Mely nyelvek választhatóak? Hogyan válasszak nyelvet?
A Külföldi Nyelvtanulási Program tantervi keretek közt tanult, választható idegen nyelvek választhatók, tehát az angol, a francia vagy a német nyelv, valamint speciális esetben a kínai. A tanuló nem köteles az elsőként tanult idegen nyelvet választani, tehát azt, amelyet általános iskolában kezdett el tanulni, azonban legalább a pályázat évében (a 9. , 11. vagy a technikumi 12. osztályban) már tanulnia kell tantervi keretek közt a választott nyelvet. Elsősorban természetesen azt a nyelvet ajánlott választani, amelyben a tanuló már magasabb szintet ért el, mert a külföldi nyelvi képzés ebben az esetben a leghatékonyabb. Azonban előfordulhat, hogy az első idegen nyelvből a tanuló már szerzett nyelvvizsgát, így ezt a lehetőséget pl. további nyelvvizsga megszerzésére szeretné felhasználni.
Hogyan dönthetem el, hogy melyik pályázattípust válasszam?
Az egyéni tanulmányút során nagyfokú önállóságra van szükség, hiszen a tanuló társak nélkül utazik, és a nyelvtanfolyam, valamint a délutáni-hétvégi programok során sem veszik körül ismerősök. Ennek a pályázati formának éppen ez lehet az előnye: a kiutazó tanuló naponta számos helyzetben gyakorolhatja a választott idegen nyelvet, és biztos, hogy érettebb fiatalként tér vissza családjához.
A csoportos tanulmányút mellett szól, hogy a tanuló kísérőtanárral utazik és vesz részt a nyelvi kurzuson vagy a nyelvtanulást célzó partneriskolai együttműködésen.
Intézménye számos feladatot elvégez a pályázat elkészítésekor. Viszont mind az utazás során, mind a kint tartózkodás alatt kevesebb alkalom nyílik az önállóság gyakorlására, és az idegen nyelv használatára.
(Csoportos tanulmányút választására csak abban az esetben van lehetőség , ha a jogosult tanuló közoktatási intézménye vagy annak fenntartója pályázik, és a jelentkező tanuló számára van kerete.)
Fontos, hogy a tanuló és szülei közösen beszéljék át az előnyök és hátrányok figyelembe vételével, hogy melyik lehetőség volna a legkedvezőbb a tanuló számára.
Mennyi ideig tart a tanfolyam?
A nyelvi képzés időtartama 10 tanítási nap, amelynek keretében a tanuló összesen legalább 40 tanórányi időtartamban részesül nyelvi oktatásban.
Ki finanszírozza a programot, mely költségekre terjed ki, illetve kell-e önerő vagy előfinanszírozás?
Ki finanszírozza a programot, mely költségekre terjed ki, illetve kell-e önerő vagy előfinanszírozás?
A program teljes összegét Magyarország Kormánya biztosítja. A Külföldi Nyelvtanulási Program a célországokban való nyelvtanulásra teljes körű támogatást nyújt, tehát fedezi a külföldi nyelvtanfolyam díját, a kiutazás költségeit, a külföldi szállást és ellátást, a célországon belüli, a nyelvtanfolyamon való részvételhez szükséges utazási költségeket. A tanulók a támogatást még a tervezett kiutazás előtt megkapják, így önerő, előfinanszírozás nem szükséges.